Nagyon sokunk kényelmetlenül érzi magát az irodai székben. Az esetek egy részében ez az ergonómia hiányának köszönhető,  vagy hogy egyszerűen nem megfelelő méretű székben ülünk. Más esetben a helytelen testtartás a felelős, illetőleg, hogy nagyon ritkán állunk fel a székből.

Ha ez igaz Önre is, akkor adunk néhány tippet a szóba jöhető alternatívákra. 


1.)   Álló asztal 

Talán meglepőnek találja, hogy mennyire egyszerű egész nap állni az asztal mellett – különösképpen, ha az ülés már fájdalmassá vált a számára. Ha ilyen megoldást választ, bizonyosodjon meg a felől, hogy a beállított magasság kényelmesen elérhetővé teszi a billentyűzetet, és a képernyő is jól látható. Tegyen az egyik lába alá egy támasztékot, és időnként váltogassa. Ez jót tesz a vérkeringésnek, és kevésbé fárad majd el munka közben, hiszen a megtámasztott láb addig pihen, amíg a másik támasztja meg a testet.

 

 

 

Következő bejegyzésünkben a „Sétáló munkaállomásokról” írunk!Használjon valamiféle magasított széket is időnként.  Egy háttámla nélküli székek biztosítják ilyen helyzetekben a legtöbb lehetőséget, minthogy teljesen és részlegesen is rájuk lehet ülni. Ilyenkor a terhelés megoszlik az ülőlap és a lábaink között.

Következő bejegyzésünkben a „Sétáló munkaállomásokról” írunk!

 

Üdv,
A ChairPro csapata